BUDA utat mutat:

Magyarország útját.

– avagy: a progresszív megoldások, amik kimaradtak a Tisza programjából

Az április 12-i választáson a magyar polgárok véget vetnek a Fidesz 16 éve tartó uralmának, amely során az Orbán-rezsim megosztotta, kifosztotta és lezüllesztette Magyarországot.
A kérdés, amelyet felteszünk magunknak a szavazásnál, nemcsak arról szól, hogy mi lesz holnap: tényleg megszabadulunk-e az elmúlt évtizedek legkártékonyabb hatalmától. Hanem arról is, hogy mi lesz holnapután: milyen országot fogunk közösen építeni?

Amit én képviselek:

Sok millió polgártársammal együtt én is úgy látom, hogy a “működő és emberséges Magyarország” programja, vagyis a normalitáshoz való visszatérés és az európai színvonalú közszolgáltatások – egészségügy, oktatás, közösségi közlekedés stb. – biztosítása olyan nemzeti minimumprogram, amely egyesíti a változást akaró többséget. Ennek a többségnek én is elkötelezett, aktív részese vagyok.
Értem azt is, hogy a Tisza programja miért a nemzeti minimumot célozza, és miért kerüli a potenciálisan politikai kockázatot hordozó, megosztóbbnak gondolt ügyeket vagy a markáns megfogalmazásokat. De tudom, hogy az emberi életminőséget a középpontba állító, a hazánkat a küszöbön álló jövőre felkészítő politika nem kerülheti meg a fontos kérdéseket.
Megvannak a válaszaink: progresszív megoldások olyan kihívásokra, mint a társadalmilag igazságos zöld átmenet, az emberi jogok helyreállítása, a kíméletlen tőkelogika alóli – legalább részleges – felszabadulás, vagy a dolgozók, a helyi közösségek és a sérülékeny társadalmi csoportok érdekeinek érvényre juttatása.
A kutatások azt mutatják: a változást akaró budai polgárok többsége támogatja a progresszív közpolitikákat; nem kockázatot, hanem a társadalmi és környezeti válságból kivezető utat látnak a zöld, szolidáris, szabadelvű, a női egyenjogúságot szolgáló (vagyis feminista), kapitalizmuskritikus, jövőbarát megoldásokban. Sőt: a legtöbb javaslat mögött a teljes társadalomban is megvan, vagy megteremthető a többség.
Buda utat mutat – most is, ezekben a kérdésekben is.
És a budai polgároknak van kockázatmentes lehetősége arra is, hogy olyan képviselőt küldjenek a Parlamentbe, aki aki már részletesen kidolgozta, következesen képviselte, és a következő ciklusban jó eséllyel sikerre viheti ezeket a javaslatokat.
Az elmúlt két ciklusban több mint 800 indítványban és majdnem hatszáz felszólalásban jelenítettem meg a rezsim kritikáját és azt a zöld, szolidáris, szabadelvű alternatívát, amelyet a budaiak többsége támogat.
A 2026-ban kezdődő ciklusban azt vállalom, hogy egyfelől támogatni fogom a Tisza-kormány előremutató javaslatait, másfelől ki is egészítem a programjukat: benyújtom az alábbi progresszív javaslatokat, és azon fogok dolgozni, hogy minden ügy mögött összeálljon egy erős társadalmi koalíció.
Olyan javaslatokhoz keresek majd támogatókat a Parlamenten kívül és belül, mint:

az igazságos zöld átmenetet szolgáló intézkedések

  • az új klímatörvény elfogadása, 
  • a putyini Paks 2 leállítása, 
  • a szélsőséges energiaszegénység felszámolása,
  • egy Környezeti Kármentesítési Alap létrehozása

az emberi jogi kérdések

  • az LMBTQI emberek teljes jogegyenlősége, a hírhedt 33. § eltörlése,
  • a nemek közti egyenlőség megteremtése, 
  • az Isztambuli Egyezmény ratifikációja, 
  • az eutanáziáról szóló vita és jogalkotás beindítása

a budai fejlesztések

  • a János kórház teljes megújítása, 
  • a forgalomcsökkentést és a levegőminőség javítását szolgáló beavatkozások, 
  • a természeti értékeink védelme és helyreállítása,
  • az OPNI-ügy rendezése, szolgálati bérlakások kialakítása,
  • a Csúcshegy rendezésének támogatása

a munka világát és a szociális biztonságot érintő javaslatok

  • a dolgozói és szakszervezeti jogok helyreállítása; új Munka Törvénykönyve,
  • egy igazságos adórendszer kiépítése, benne a progresszív társasági adóval és a robotadóval,
  • az alapjövedelem és a négynapos munkahét tesztelése, bevezetésének előkészítése,
  • szja 1% a szakszervezeteknek

a demokrácia megerősítése

  • a választási rendszer arányossá tétele, 
  • a kiemelt beruházási törvény eltörlése, 
  • az önkormányzati források és jogkörök helyreállítása,
  • szja 1% a médiának

a külpolitikai irányváltás

  • az EU és Ukrajna elkötelezett támogatása, 
  • az Oroszországtól való teljes energetikai függetlenség 2027-re,
  • értékelvű külpolitika; a népirtások és háborús bűncselekmények elleni nemzetközi fellépés támogatása

Hálás vagyok a budaiaknak, hogy 2021-ben és 2022-ben is nagy többséggel szavaztak bizalmat nekem, és büszke vagyok rá, hogy nem csalódtak a választásukban: a reprezentatív közvélemény-kutatások szerint a budai ellenzékiek nagy többsége elégedett a képviselői munkámmal.

Most arra kérek minden budai polgárt, hogy gondolja végig, melyik ellenzéki jelöltnek lenne nagyobb hozzáadott értéke a következő Országgyűlésben, és kövesse a valódi rendszerváltás receptjét:
Listán szavazzon
a kormányváltásra,
egyéni jelöltként pedig
– tudatában annak, hogy a fideszes jelölt győzelmének semmi esélye sincs –
szavazzon rám,
hogy közös erővel megvalósíthassuk a progresszív Magyarország programját.
Tordai Bence logója
Buda zöld, független
országgyűlési képviselője.
© 2026 Tordai Bence